Hatodik alkalommal fognak össze tematikus és bevásárlóutcák a SlowXmas eseménysorozat keretében, egy meghittebb, nyugodtabb és a vásárlás helyett az ünnepre fókuszáló karácsonyért. A december 24-ig tartó kezdeményezésben 4 budapesti utca, valamint számos budapesti vállalkozás vesz majd részt, ahol koncertek, workshopok, irodalmi és gyermekprogramok, színházi előadások, kiállítások és különleges ajándékok várják majd a látogatókat. A zsúfolt bevásárlóközpontok helyett élményeket és művészetet kínálnak majd a Falk Art&Antique Street (Falk Miksa utca), a Bartók Béla Boulevard (Bartók Béla út), a Fashion Street (Deák Ferenc utca) és a Ráday Soho (Ráday utca) programjai.
A programok kavalkádja pedig elérhető a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara által létrehozott és támogatott főszervező Bevásárlóutca Menedzsment (BUM) felületén.
Lassulj le és Töltődj fel! Igényes kikapcsolódás az adventi időszakban.
Kiállítás, forró csoki, közös kézműves foglalkozás a családdal, finom bor és jó zene a barátokkal – így is telhet az advent a bevásárlóközpontokban való stresszes keresgélés helyett a SlowXmas programsorozat keretében. Ismét összegyűjtötte Budapest legnagyobb utcáinak adventi programkavalkádját a rohanás helyett a lassulást, a meghitt, közös programokat központba helyező Bevásárlóutca Menedzsment (BUM). Az ínycsiklandozó gasztro-különlegességek és lélekmelegítő kulturális programok között pedig idén is be tudjuk szerezni karácsonyi ajándékainkat az ünnepekre.
Helyszín: Budapest
Dátum: November 24-December 24
Fotó: Róka Fanni
Találd meg az összes INGYENES PROGRAMOK BUDAPESTEN.
Mi lehet lélekemelőbb nyári kulturális élmény, mint a természet, a remek filmek és a barátok találkozása Budapest egy-egy varázslatos helyén, a csilla…
Ahogy a nyári jó idő beköszöntött sokunknak jól eshet szabadidejét vízközelben tölteni egy jéghideg itallal és egy finom falattal a kezünkben. Így elh…
Nézd meg a legjobb decemberi programokat és eseményeket Budapesten. Ismét elhoztuk a hónapban megrendezésre kerülő kiállítások, vásárok, tennivalók li…
Nézd meg a legjobb novemberi programokat és eseményeket Budapesten. Ismét elhoztuk a hónapban megrendezésre kerülő kiállítások, vásárok, tennivalók li…
Romantikus kirándulást tervez szerettével Budapesten? Vagy egy szép délutánt szeretne tölteni a városban? Esetleg meg akarja lepni barátnőjét/b…
Üdvözöljük Budapesten! Magyarország fővárosa rengeteg különleges élményt kínál látogatói számára. Gyönyörű környezetben, gazdag építészeti és történel…