Október 12 és 15 között már megszokott helyszínen, a Nemzeti Táncszínházban rendezik meg az őszi Margó Irodalmi Fesztivált és Könyvvásárt. Az eseményre látogatva találkozhatunk hazai és külföldi szerzőkkel és frissen megjelent kötetekkel is, vagy akár dedikáltathatjuk kedvenceinket. Továbbá beszélgetésekkel és esti koncertekkel is készülnek a szervezők a látogatók számára.
Itt mutatja be új kötetét többek között: Babarczy Eszter, Bódis Kriszta, Bödőcs Tibor, Jánossy Lajos, Nagy Gabriella, Pető Péter, Parti Nagy Lajos, Tisza Kata, Varró Dániel, valamint a korábbi Margó-díjas, Harag Anita.
-Idén is átadjuk a legjobb első prózakötet szerzőjének járó Margó-díjat, bemutatkozik a Helikonnal közösen kiadott Margó Könyvek sorozat és a négy nap programjai során kiderül, melyik köteteket érdemes forgatni a következő hónapokban, hiszen #olvasnikell.
-A fesztiválra minden eddiginél több külföldi vendég érkezik, mások mellett Andrés Neuman, Jón Kalman Stefansson, Luiz Schwarcz, Sigriður Hagalin Björnsdottir is a Margó vendége lesz idén.
-Különleges, a zene és irodalom határait feszegető programokat is színpadra hívunk esténként az őszi Margón:
Kedvencek temetője
Csillaglekvár
Slow Village
Egyedi-Beck: Fishing On Orfű
Az esti programokra jegyváltás szükséges.
Helyszín: Nemzeti Táncszínház, Millenáris Park
Dátum: Október 12-15
Idő: 15:00-21:15
Találd meg az összes INGYENES PROGRAMOK BUDAPESTEN.
Nézd meg a legjobb októberi programokat és eseményeket Budapesten. Ismét elhoztuk a hónapban megrendezésre kerülő kiállítások, vásárok, tennivalók lis…
Mi lehet lélekemelőbb nyári kulturális élmény, mint a természet, a remek filmek és a barátok találkozása Budapest egy-egy varázslatos helyén, a csilla…
Ahogy a nyári jó idő beköszöntött sokunknak jól eshet szabadidejét vízközelben tölteni egy jéghideg itallal és egy finom falattal a kezünkben. Így elh…
Romantikus kirándulást tervez szerettével Budapesten? Vagy egy szép délutánt szeretne tölteni a városban? Esetleg meg akarja lepni barátnőjét/b…
Üdvözöljük Budapesten! Magyarország fővárosa rengeteg különleges élményt kínál látogatói számára. Gyönyörű környezetben, gazdag építészeti és történel…
Teraszon vagy hajón, szigeten vagy néhány méterrel a föld alatt – ebben a városban garantált, hogy mindenki talál magának kedvére való szórakozóhelyet…