„Gondoltál már arra, milyen lehet úgy koncertre menni, hogy az ablakon mászol be a helyszínre, vagy mindig is szerettél volna elmenni egy rendhagyó színházi előadásra, amely például egy festőműhelyben játszódik?”
Január végétől megismételhetetlen élményekben lesz része azoknak, akiknek sikerül bejutniuk az Insert Privát Színpad sorozatának ingyenes színházi, zenés vagy összművészeti programjaira.
Kikkel találkozhatnak az érdeklődők?
Január 26. – Agócs Márton & Fejér Mihály (aurevoir.)
Február 9. – Beck Zoli & Vecsei H. Miklós: Kártyajáték
Február 23. – Bárány Bence és Mészáros Péter estje: Látta✓
Március 9. – Jónás Vera & Závada Péter
Március 23. – Németh Juci & G. Szabó Hunor
Március 30. – ZÓRA
Április 6. – Nézőművészeti Kft.: Katona László & Kovács Lehel
A programokra való bejutáshoz először az Insert felületén kell regisztrálnia az érdeklődőknek, majd minden esetben 72 óra áll a rendelkezésükre, hogy jelentkezzenek az adott esemény sorsolására, amiről e-mailben hívjuk fel a figyelmet. A nyerteseket szintén e-mailben értesítjük arról, hogy bejutottak a választott programra, azonban az előadások újbudai helyszíneire csak a program napján derül fény. Erről e-mailben tájékoztatjuk azokat, akik a sorsolás alapján részt vehetnek a nem mindennapi eseményeken.
Bővebb információ az Insert weboldalán.
Találd meg az összes INGYENES PROGRAMOK BUDAPESTEN.
Nézd meg a legjobb júniusi programokat és eseményeket Budapesten. Ismét elhoztuk a hónapban megrendezésre kerülő kiállítások, vásárok, tennivalók list…
Nézd meg a legjobb májusi programokat és eseményeket Budapesten. Ismét elhoztuk a hónapban megrendezésre kerülő kiállítások, vásárok, tennivalók listá…
Mi lehet lélekemelőbb nyári kulturális élmény, mint a természet, a remek filmek és a barátok találkozása Budapest egy-egy varázslatos helyén, a csilla…
Ahogy a nyári jó idő beköszöntött sokunknak jól eshet szabadidejét vízközelben tölteni egy jéghideg itallal és egy finom falattal a kezünkben. Így elh…
Nézd meg a legjobb márciusi programokat és eseményeket Budapesten. Ismét elhoztuk a hónapban megrendezésre kerülő kiállítások, vásárok, tennivalók lis…
Mit csináljunk Valentin-napon Budapesten? Összegyűjtöttük a legjobb programokat, eseményeket és vacsorákat, ahol garantáltan meghitt hangulatban tölth…