Lupa Tó

  • 01.06.2022 - 31.08.2022
  • Budapest programok
  • 780-11900 FT

Ha eddig még nem tettük, érdemes idén nyáron a Lupa Tavat is meglátogatnunk, amit a város egyik legszebb strandjaként tartanak számon. Fehér homokos, pálmafás partjával és kristálytiszta türkizkék vizével, igazán kiemelkedik a vízparti helyek közül. Változatos gasztrosétánnyal, klubbokkal és profi sportpályákkal (a parton és a vízen egyaránt) várja idén is a kikapcsolódni vágyókat. Sőt., a Budapest északi részén, Budakeszi határán található tópart gyerek stranddal, wakeboard pályával és horgászcetrummal is fel van szerelkezve.

Megközelíthetőség: A Lupa tó kivételesen előnyös lokációval rendelkezik. A főváros határában, az észak-budai agglomeráció szívében helyezkedik el, az M0-ás autóút Megyeri híd budai felvezető szakasza, illetve a Budapest-Szentendrét összekötő 11-es út kereszteződésétől mindössze 1 km-re található. Az Árpád híd budai hídfőjétől 10 km-re fekvő helyszín elérhető: – autóval: 12-20 perc (parkoló a strand bejárata mellett) – tömegközlekedéssel: (HÉV – Budakalász állomásig) 17 perc + 1,8 km gyalogút. 2020 őszére pedig elkészült az új Eurovelo 6 kerékpárút, ami egy szakaszon a Lupa mellett vezet el.

Helyszín: Budakalász, Tó utca
Időpont: Egész nyáron

Találd meg az összes tippet a legjobb BUDAPEST PROGRAMOK.


Térkép

Kapcsolódó bejegyzések

Budapest in October Cikk

Októberi programok Budapest

Nézd meg a legjobb októberi programokat és eseményeket Budapest. Ismét elhoztuk a hónapban megrendezésre kerülő kiállítások, vásárok, tennivalók listá…

  • tina
  • Budapest programok
September in Budapest Cikk

Szeptemberi programok Budapest

Nézd meg a legjobb szeptemberi programokat és eseményeket Budapesten. Ismét elhoztuk a hónapban megrendezésre kerülő kiállítások, vásárok, tennivalók …

  • tina
  • Budapest programok
Budapest in August Cikk

Augusztusi programok Budapest

Nézd meg a legjobb augusztusi programokat és eseményeket Budapesten. Ismét elhoztuk a hónapban megrendezésre kerülő kiállítások, vásárok, tennivalók l…

  • tina
  • Budapest programok
July in Budapest Cikk

Júliusi programok Budapest

Tudd meg mi történik Budapesten idén júliusban. Találd meg a legjobb eseményeket, helyeket és kihagyhatatlan bulikat! Jó szórakozást!
1. Libegők Éjsza…

  • tina
  • Budapest programok
Budapest in June Cikk

Júniusi programok Budapest

Nézd meg a legjobb júniusi programokat és eseményeket Budapesten. Ismét elhoztuk a hónapban megrendezésre kerülő kiállítások, vásárok, tennivalók list…

  • tina
  • Budapest programok
Májusi programok Budapesten Cikk

Májusi programok Budapesten

Nézd meg a legjobb májusi programokat és eseményeket Budapesten. Ismét elhoztuk a hónapban megrendezésre kerülő kiállítások, vásárok, tennivalók listá…

  • tina
  • Budapest programok
We use the necessary cookies to make our website work properly. By clicking 'Accept', you consent to the use of these cookies. You can change your cookie preferences at any time in your browser settings. View more
Cookies settings
Accept
Decline
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active
This Privacy and Cookie Policy explains our practices regarding the collection, use, and disclosure of information that we receive through our website and services. By using our website, you agree to the collection and use of information in accordance with this policy.
Save settings
Cookies settings