Ezen a hétvégén az itthoni zene szféra egyik legmeghatározóbb együttese lép fel a Magyar Zene Házában. A Margaret Island a rajongók örömére pedig új lemezzel is készült a 2024-es évben. Ne maradj le te se erről a nagyszerű estéről, és szerezd be a jegyed minél hamarabb!
2024-ben ünnepli 10. születésnapját a Margaret Island, melynek alkalmából a zenekar tavasszal kihozza 5. stúdióalbumát. A lemez producere ezúttal is Toldi Miklós lesz, a dalszövegeken az együttes Szepesi Mátyással dolgozik, illetve a Lábas Vikiék ezen a lemezen is folytatják azt a hagyományt, hogy a dalok között szerepel majd egy Bródy János-dalfeldolgozás, illetve egy Bródy Jánostól kapott dalszöveg. A Magyar Zene Házában először koncertező formáció a lemez anyaga mellett korábbi közönségkedvenc dalokat, klasszikus „Margaret-slágereket” is előad majd az este folyamán.
„Az ötödik lemezen továbbra is Toldi Miki segítségével próbáljuk megvalósítani a zenei elképzeléseinket. Reményeink szerint egy izgalmas album készül, amelyen az előző anyaghoz képest ismét nagyobb fókusz kerül az élőzenei hangzásra. Ambiciózus vállalkozás ez, amit ismét teljes szívvel-lélekkel készítünk nektek” – avatja be közönségét az érkező album részleteiről a Margaret Island.
Helyszín: Magyar Zene Háza
Dátum: április 19.
Kezdés: 20:00
Ár: 4900 Ft
Találd meg az összes tippet a legjobb PROGRAMOK BUDAPESTEN.
Az utazás az új dolgok kipróbálásáról szól, igaz? Budapest kultúrájával és történelmével csábítja a közeli és távoli látogatókat, de ha túl akarsz lép…
Nézd meg a legjobb októberi programokat és eseményeket Budapest. Ismét elhoztuk a hónapban megrendezésre kerülő kiállítások, vásárok, tennivalók listá…
Nézd meg a legjobb szeptemberi programokat és eseményeket Budapesten. Ismét elhoztuk a hónapban megrendezésre kerülő kiállítások, vásárok, tennivalók …
Nézd meg a legjobb augusztusi programokat és eseményeket Budapesten. Ismét elhoztuk a hónapban megrendezésre kerülő kiállítások, vásárok, tennivalók l…
Tudd meg mi történik Budapesten idén júliusban. Találd meg a legjobb eseményeket, kiállítások, vásárok, tennivalók, helyeket és kihagyhatatlan bulikat…
Nézd meg a legjobb júniusi programokat és eseményeket Budapesten. Ismét elhoztuk a hónapban megrendezésre kerülő kiállítások, vásárok, tennivalók list…