A Zene Éjszakája

A Zene Éjszakája

  • 16.11.2023
  • Budapest programok

November 16-án Budapest felkapott kávézói és pubjai ismét megtelnek klasszikus zenével. A Zene Éjszakája idei ingyenes minikoncertjeivel a város 150. születésnapját ünnepli majd. Az esemény történetében először nemzetközi fellépőkkel bővül a felhozatal, mégpedig a Zeneakadémia nemzetközi hallgatói, és a partnerországok követségei által szervezett fiatal külföldi művészek is színpadra lépnek majd.

A zene éjszakájának ingyenes minikoncertjei a Duna mindkét oldalán várják a zeneimádókat az ősz legkötetlenebb komolyzenei eseményén. Tucatnyi helyszínre költözik majd be a zene, nemcsak a belvárosban, hanem külsőbb kerületekben is.
A fesztelen hangulatú minihangversenyek késő délután kezdődnek és egyes helyszíneken akár éjfélig tartanak. A részvétel mindenütt ingyenes, de ahol lehet, érdemes mihamarabb asztalt foglalni, mert a helyek hamar elfogynak.

Helyszínek:
Három Holló (Budapest, Piarista köz 1, 1052)
Magvető Café (Budapest, Dohány u. 13, 1074)
Lumen Kávézó (Budapest, Horánszky utca 5.)
Béla Bár (Budapest, Bartók Béla út 23.)
Szatyor Bár és Galéria (Budapest, Bartók Béla út 36.)
KEG sörművház (Budapest, Budapest, Orlay utca 1,1114 )
Púder Bárszínház (Budapest, Ráday u. 8, 1092)
Babka (Budapest, Pozsonyi út 3., 1137)
Mitzi – Kávé, Konyha, Bár (Budapest, Bartók Béla út 1, 1114)
Herrich-Kiss villa, Tomory Lajos Múzeum (1181 Budapest, Margó Tivadar utca 116-118)
Külvárosi Kávéház és Étterem (Budapest, István út 26., 1041)
ISON kulturális központ (Budapest, Hársfa u. 25, 1074)
Turbina Kulturális Központ (Budapest, Vajdahunyad u. 4., 1082)

Részletes programleírás a Budapesti Fesztiválzenekar weboldalán.

Helyszín: Budapest, több helyszínen
Dátum: Nov 16
Idő: 18:00

Találd meg az összes INGYENES PROGRAMOK BUDAPESTEN.


Térkép

Kapcsolódó bejegyzések

Kertmozik Budapest Cikk

Kertmozik Budapest

Mi lehet lélekemelőbb nyári kulturális élmény, mint a természet, a remek filmek és a barátok találkozása Budapest egy-egy varázslatos helyén, a csilla…

  • tina
  • Budapest programok
Legjobb Fürdők Budapesten Cikk

Legjobb Fürdők Budapesten

Ahogy a nyári jó idő beköszöntött sokunknak jól eshet szabadidejét vízközelben tölteni egy jéghideg itallal és egy finom falattal a kezünkben. Így elh…

  • tina
  • Budapest programok
Sunset Budapest Parliament Cikk

Budapest programok december

Nézd meg a legjobb decemberi programokat és eseményeket Budapesten. Ismét elhoztuk a hónapban megrendezésre kerülő kiállítások, vásárok, tennivalók li…

  • tina
  • Budapest programok
Novemberi programok Cikk

Novemberi programok

Nézd meg a legjobb novemberi programokat és eseményeket Budapesten. Ismét elhoztuk a hónapban megrendezésre kerülő kiállítások, vásárok, tennivalók li…

  • tina
  • Budapest programok
Romantikus helyek Budapesten Cikk

Romantikus helyek Budapesten

 
Romantikus kirándulást tervez szerettével Budapesten? Vagy egy szép délutánt szeretne tölteni a városban? Esetleg meg akarja lepni barátnőjét/b…

  • tina
  • Budapest programok
Budapest Városnézés Cikk

Budapest Városnézés

Üdvözöljük Budapesten! Magyarország fővárosa rengeteg különleges élményt kínál látogatói számára. Gyönyörű környezetben, gazdag építészeti és történel…

  • tina
  • Budapest programok
We use the necessary cookies to make our website work properly. By clicking 'Accept', you consent to the use of these cookies. You can change your cookie preferences at any time in your browser settings. View more
Cookies settings
Accept
Decline
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active
This Privacy and Cookie Policy explains our practices regarding the collection, use, and disclosure of information that we receive through our website and services. By using our website, you agree to the collection and use of information in accordance with this policy.
Save settings
Cookies settings