Pénteken Louis Tomlinson látogat el Budapestre, hogy a Faith in the Future turnéja keretében egy fergeteges koncertet adjon a Budapest Arénában! Minden idők egyik legsikeresebb fiúbandájának, a One Direction együttesnek az egykori tagja, dalszerzőként szerepel a zenekar életművéből számos slágerben, és összesen 38 dalban. A banda leállásának évében, 2016-ban adta ki első, önálló kislemezét, amit számos kislemez, majd pedig 2020-ban első szólóalbuma, a Walls követett. Második albuma, a Faith in The Future 2022 novemberi megjelenését követően pedig világkörüli turnéra indult az énekes, melynek keretében hazánkban is színpadra lép szeptember 15-én.
A banda 2016-os leállását követően Tomlinson még abban az évben kiadta debütáló szólókislemezét, amely a második helyet ért el a brit kislemezlistán, és platinalemez lett az Egyesült Királyságban. A következő években folyamatosan jelentek meg kislemezei, végül 2020 januárjában jelent meg első szólóalbuma, a Walls. Az album a 4. helyen debütált az Egyesült Királyságban, az USA-ban pedig a Billboard top10 albumlistára is felkerült.
Tomlinson 2020 nagy részét végigturnézta volna, de a járvány okozta halasztások miatt végül 2022 februárjában tudott elindulni, és összesen 81 koncertje volt az első szólóturnéján. A lezárások alatt adott egy streaming koncertet Londonban, amelyre több mint 160 ezer jegyet adtak el, ezzel jelenleg Tomlinson tartja a Guiness-rekordot a legtöbb eladott jeggyel férfi előadó élőben közvetített koncertjére.
Az énekes bejelentette, hogy második albuma Faith In The Future címmel 2022. november 11-én jelenik meg, amit egy vadonatúj világkörüli turné követ majd.
És ennek a turnénak már hazánk is része, Louis Tomlinson első magyarországi koncertjére 2023. szeptember 15-én kerül sor a Budapest Arénában!
Jegyek a LiveNation weboldalán.
Helyszín: Budapest Aréna
Dátum: Szept 15
Idő: 20:00-23:00
Találd meg az összes tippet a legjobb BUDAPEST PROGRAMOK.
Nézd meg a legjobb októberi programokat és eseményeket Budapesten. Ismét elhoztuk a hónapban megrendezésre kerülő kiállítások, vásárok, tennivalók lis…
Mi lehet lélekemelőbb nyári kulturális élmény, mint a természet, a remek filmek és a barátok találkozása Budapest egy-egy varázslatos helyén, a csilla…
Ahogy a nyári jó idő beköszöntött sokunknak jól eshet szabadidejét vízközelben tölteni egy jéghideg itallal és egy finom falattal a kezünkben. Így elh…
Romantikus kirándulást tervez szerettével Budapesten? Vagy egy szép délutánt szeretne tölteni a városban? Esetleg meg akarja lepni barátnőjét/b…
Üdvözöljük Budapesten! Magyarország fővárosa rengeteg különleges élményt kínál látogatói számára. Gyönyörű környezetben, gazdag építészeti és történel…
Teraszon vagy hajón, szigeten vagy néhány méterrel a föld alatt – ebben a városban garantált, hogy mindenki talál magának kedvére való szórakozóhelyet…