Hollán Jazz Utca

Hollán Jazz Utca

  • 18.08.2023 - 19.08.2023
  • Budapest programok

Újlipótváros megújult sétálóutcája, a Hollá Ernő utca hétvégi jazz koncertekkel várja az érdeklődőket augusztus 18-án és 19-én. A mini-fesztivál keretében a jazz-zene legfiatalabb generációjának képviselői lépnek majd fel a szabad ég alatt, minőségi élőzenével várva a közönséget. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem alsóbb évfolyamos zenészeit hallhatjuk majd duó és trió formációkban, alkalmanként kiegészülve egy még mindig rendkívül fiatal, ám máris elismert énekesnővel.

A fesztivál Kult13 szervezésében, a Budapest Jazz Clubbal szoros együttműködésben valósul meg.

augusztus 18. – Danyi Diána – Egri János Jr. Duo
Danyi Diána zenészcsaládban nőtt fel. A Snétberger Zenei Tehetségközpont kurzusain többek közt Szőke Nikoletta egyengette pályáját. Az énekesnő korát meghazudtoló módon képes érzelmeket közvetíteni, kifejezőeszközei a magyar népdalok, spanyol és portugál nyelven írt dalok, valamint az amerikai jazz-balladák. ‬‬‬‬‬‬‬‬Egri János Jr. édesapja nyomdokain haladva a jazz-zenének szenteli életét, aki ugyan kitűnően énekel is, kiemelkedő jazz-zongoristaként jegyzi a szakma és a közönség.

augusztus 19. – Bolyki – Kiss Duo
A 2001-es születésű Bolyki Barbabás egy nagyreményű és különleges énekhang birtokosa és megszólaltatója. Édesapja a Bolyki Brothers alapítója és oszlopos tagja, így számára sem volt kérdéses a pályaválasztás. Gyerekkorában csellózni, majd autodidakta módon gitározni és zongorázni tanult. Külföldi példaképei között Kurt Elling és Bobby McFerrint említi az elsők között. A sorozat záróalkalmával a kitűnő fiatal billentyűs, Kiss Károly kíséri.

A részvétel díjtalan!

Helyszín: Hollán Ernő utca
Dátum: Aug 18-19
Idő: 18:00-20:00

Találd meg az összes INGYENES PROGRAMOK BUDAPESTEN.


Térkép

Kapcsolódó bejegyzések

Budapest in October Cikk

Októberi programok Budapest

Nézd meg a legjobb októberi programokat és eseményeket Budapesten. Ismét elhoztuk a hónapban megrendezésre kerülő kiállítások, vásárok, tennivalók lis…

  • tina
  • Budapest programok
Kertmozik Budapest Cikk

Kertmozik Budapest

Mi lehet lélekemelőbb nyári kulturális élmény, mint a természet, a remek filmek és a barátok találkozása Budapest egy-egy varázslatos helyén, a csilla…

  • tina
  • Budapest programok
Legjobb Fürdők Budapesten Cikk

Legjobb Fürdők Budapesten

Ahogy a nyári jó idő beköszöntött sokunknak jól eshet szabadidejét vízközelben tölteni egy jéghideg itallal és egy finom falattal a kezünkben. Így elh…

  • tina
  • Budapest programok
Romantikus helyek Budapesten Cikk

Romantikus helyek Budapesten

 
Romantikus kirándulást tervez szerettével Budapesten? Vagy egy szép délutánt szeretne tölteni a városban? Esetleg meg akarja lepni barátnőjét/b…

  • tina
  • Budapest programok
Budapest Városnézés Cikk

Budapest Városnézés

Üdvözöljük Budapesten! Magyarország fővárosa rengeteg különleges élményt kínál látogatói számára. Gyönyörű környezetben, gazdag építészeti és történel…

  • tina
  • Budapest programok
Éjszakai élet Cikk

Éjszakai élet

Teraszon vagy hajón, szigeten vagy néhány méterrel a föld alatt – ebben a városban garantált, hogy mindenki talál magának kedvére való szórakozóhelyet…

  • tina
  • Budapest programok
We use the necessary cookies to make our website work properly. By clicking 'Accept', you consent to the use of these cookies. You can change your cookie preferences at any time in your browser settings. View more
Cookies settings
Accept
Decline
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active
This Privacy and Cookie Policy explains our practices regarding the collection, use, and disclosure of information that we receive through our website and services. By using our website, you agree to the collection and use of information in accordance with this policy.
Save settings
Cookies settings