A hétvégén kivételesen kertmozival várja a látogatókat az Aeropark. Két legendás, Bujtor István nevével fémjelzett filmet vetítenek majd le, mely közben a rendező fiától, Bujtor Balázstól tudhatjuk meg, hogy hogyan zajlott egy forgatás a 80-as, 90-es években. Mindemellett pedig szóba kerülnek majd a jelentekben látható Zsigulik, az üldözős percek és a fel-felvillanó Malév repülőgépek is.
Egy igazán izgalmas este vár rád repülős környezetben.
Filmek:
A Pogány Madonna – 98 perc
Nyár, Balaton, vitorlások. A Tihanyi Apátságból ellopják a Pogány Madonnát, egy aranyszobrot, mely Déméter istennőt ábrázolja. A rendőrség azonnal lázas nyomozásba kezd. A tettesek azonban semmitől, még a gyilkosságtól sem riadnak vissza, s mivel profik, nyomot sem igen hagynak maguk után. Kardos doktor, a fiatal, ambiciózus rendőrtiszt fanyalogva bár, de arra kényszerül, hogy a minden hájjal megkent Csöpi, azaz Ötvös hadnagy segítségét kérje…
Hamis a baba – 78 perc
Ötvös Csöpi ismét nagyot alakít. Segítségére siet a szétszórt és hebehurgya Kardos doktornak, mikor az, tanácstalanul vakargatja a fejét, látva a magyar kriminalisztika legnagyobb kábítószer ügyét. Jön Csöpi és kis barátja és lerántják, sőt letépik a leplet a drogcsempész banda tevékenységéről, annak ellenére, hogy a bűnözők rendkívül agyafúrt trükkökkel próbálkoznak. Nincs az a trükk, vagy trükkös bűnöző, aki meg tudna állni Ötvös Csöpi előtt, ha ő igazán bele melegszik a nyomozásba. Röpködnek a gyilkos poénok és a gyilkosabbnál gyilkosabb pofonok.
Jegyek az Aeropark weboldalán.
Helyszín: Aeropark
Dátum: Júli 22
Idő: 19:45-23:30
Találd meg az összes tippet a legjobb BUDAPEST PROGRAMOK.
Az utazás az új dolgok kipróbálásáról szól, igaz? Budapest kultúrájával és történelmével csábítja a közeli és távoli látogatókat, de ha túl akarsz lép…
Nézd meg a legjobb októberi programokat és eseményeket Budapest. Ismét elhoztuk a hónapban megrendezésre kerülő kiállítások, vásárok, tennivalók listá…
Nézd meg a legjobb szeptemberi programokat és eseményeket Budapesten. Ismét elhoztuk a hónapban megrendezésre kerülő kiállítások, vásárok, tennivalók …
Nézd meg a legjobb augusztusi programokat és eseményeket Budapesten. Ismét elhoztuk a hónapban megrendezésre kerülő kiállítások, vásárok, tennivalók l…
Tudd meg mi történik Budapesten idén júliusban. Találd meg a legjobb eseményeket, kiállítások, vásárok, tennivalók, helyeket és kihagyhatatlan bulika…
Nézd meg a legjobb júniusi programokat és eseményeket Budapesten. Ismét elhoztuk a hónapban megrendezésre kerülő kiállítások, vásárok, tennivalók list…