Mindenki járt már a Margitszigeten. Ha megismerjük a múltját mind földrajzi, mind történelmi szempontból, nagyon sok érdekességre bukkanunk.
Sétálunk (ha csak virtuálisan is) koronás fők nyomában, rápillantunk a kolostor egykori és mai lakóira, tévelygünk a tévkertben, hűsölünk a platánok lombjai alatt, bekukkantunk a Nagyszálló konyhájára. Utazunk lóvasúttal és álomautókkal.
Megnézzük, milyen nyomokat hagytak egykori nagy árvizek a sziget a legidősebb fáin. Megtudjuk, kiknek köszönhetjük ezt a változatos, a város közepén is gazdag élővilágú parkot.
Olyan sok a látnivaló, az érdekesség ezen a pici a szigeten, hogy az előadásnak lesz egy második része is 2023. május 25-én “Margitsziget: barangolás térben és időben a hídbárcáktól a japánkerti tündérekig” címmel.
Az előadások egymástól függetlenül is érthetők és élvezhetők.
A két előadás után – érdeklődés esetén – sétát szervezünk a Margitszigeten.
A séta tervezett időpontja: 2023. május 27. szombat 10-12 óráig
Előadó: Frekot Erika, önkéntes, biológia-földrajz szakos tanár (részletes bemutatkozás lejjebb)
Első előadás időpontja: 2023. április 27., 18.00 – 19.00
Helyszíne: 1067 Budapest, Eötvös utca 10., 119-es terem
Ajánlott részvételi hozzájárulás: 500 Ft adomány/fő.
Az összeg a helyszínen dobható be az adománydobozba.
Kérjük a pontos összeget kiszámolva érkezzetek, mert nem tudunk visszaadni.
A hozzájárulás fedezi a szervezési és a terembérlet költségeket és így segít abban, hogy a sorozat hosszan folytatódhasson. Az előadó önkéntesként vesz részt a programban.
A részvételhez regisztráció szükséges.
Találd meg az összes tippet a legjobb BUDAPEST PROGRAMOK.
Nézd meg a legjobb májusi programokat és eseményeket Budapesten. Ismét elhoztuk a hónapban megrendezésre kerülő kiállítások, vásárok, tennivalók listá…
Mi lehet lélekemelőbb nyári kulturális élmény, mint a természet, a remek filmek és a barátok találkozása Budapest egy-egy varázslatos helyén, a csilla…
Ahogy a nyári jó idő beköszöntött sokunknak jól eshet szabadidejét vízközelben tölteni egy jéghideg itallal és egy finom falattal a kezünkben. Így elh…
Nézd meg a legjobb márciusi programokat és eseményeket Budapesten. Ismét elhoztuk a hónapban megrendezésre kerülő kiállítások, vásárok, tennivalók lis…
Mit csináljunk Valentin-napon Budapesten? Összegyűjtöttük a legjobb programokat, eseményeket és vacsorákat, ahol garantáltan meghitt hangulatban tölth…
Nézd meg a legjobb februári programokat és eseményeket Budapesten. Ismét elhoztuk a hónapban megrendezésre kerülő kiállítások, vásárok, tennivalók lis…