A Nemzeti Cirkusz október 28 és november 1 között extra kibővített műsort állított össze Halloween alkalmából. A cirkuszi előadások mellett tematikus programokkal is készülnek; részt vehetünk jelmezversenyben vagy a nyílt porondlátogatásban is. Az ötnapos eseménysorozat remek lehetőség, hogy egyedi módon tapasztaljuk meg az ünnepet, és hogy megtapasztaljuk a cirkusz világát különös díszletbe öltöztetve.
Az elmúlt évek hatalmas sikereire való tekintettel határozta el a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatósága, hogy idén is megrendezi a Halloween a Cirkuszban – Extra kibővített műsorát, ezúttal 5 napon keresztül Budapesten, a XXII. kerület, Barackos út 110. szám alatt.
Jöjjenek el és nézzék meg kedvencüket kifestve, remek jelmezekbe beöltözve. Nem csak cirkusz lesz, hanem színes programokkal és számos extrákkal is készül Magyarország legnagyobb utazócirkusz társulata.
Lesz jelmezverseny, nyílt porondlátogatás a cirkusz halloweeni díszletében, hiszen ezen az estén minden a halloween jegyében fog zajlani.
Immáron harmadszor kerül megrendezésre a 28 éves Magyar Nemzeti Cirkusz történelmében ez a rendhagyó és igen izgalmasnak ígérkező esemény Budapesten, így reméljük, hogy nagy lesz az érdeklődés és sokan lesznek kíváncsiak a cirkuszvilág legnagyobb sztárjainak halloweeni produkciójára.
Halloweeni Extra kibővített műsor október 28-tól november 1-ig!
Október 28. péntek: 18.00
Október 29. szombat: 14:00
Október 30. vasárnap: 15.00
Október 31. hétfő: 15.00
November 1. kedd: 15.00
Helyszín: Nemzeti Cirkusz
Dátum: Október 28-November 1
Találd meg az összes tippet a legjobb PROGRAMOK BUDAPESTEN.
Nézd meg a legjobb októberi programokat és eseményeket Budapesten. Ismét elhoztuk a hónapban megrendezésre kerülő kiállítások, vásárok, tennivalók lis…
Mi lehet lélekemelőbb nyári kulturális élmény, mint a természet, a remek filmek és a barátok találkozása Budapest egy-egy varázslatos helyén, a csilla…
Ahogy a nyári jó idő beköszöntött sokunknak jól eshet szabadidejét vízközelben tölteni egy jéghideg itallal és egy finom falattal a kezünkben. Így elh…
Romantikus kirándulást tervez szerettével Budapesten? Vagy egy szép délutánt szeretne tölteni a városban? Esetleg meg akarja lepni barátnőjét/b…
Üdvözöljük Budapesten! Magyarország fővárosa rengeteg különleges élményt kínál látogatói számára. Gyönyörű környezetben, gazdag építészeti és történel…
Teraszon vagy hajón, szigeten vagy néhány méterrel a föld alatt – ebben a városban garantált, hogy mindenki talál magának kedvére való szórakozóhelyet…