Augusztus 28.-án a Magyar Jazz Napja alkalmából koncertsorozatot szervez a Magyar Zene Háza. A műfaj hazai képviselőinek legjobbjai fognak fellépni, amit mindössze 1000 Ft-os belépő megvásárlásával nézhetünk majd meg. Hallhatjuk többek közt a Sárközi Dina Quintet-et, az Oláh Szabolcs Quartet-et, valamint a Varga Bendegúz Quartet is, de ismeretterjesztő előadással is készülnek a szervezők.
Mitől jazz a jazz? A Magyar Jazz Napjának ünneplését egy interaktív előadással kezdjük, melyben a műfaj sajátosságait és érdekességeit mutatja be Bágyi Balázs, jazzdob-előadóművész és zeneszerző, a Magyar Jazz Szövetség elnöke. Közreműködik a Magyar Jazz Szövetség által Louis Armstrong jazz-tehetség díjjal frissen kitüntett ifjú szaxofonos Papp Márton és zenekara, a Jazzpince.
A jazz a huszadik század egyik legmeghatározóbb zenei stílusa, eredete több földrészre és zenei hagyományra is visszavezethető, ennek is köszönheti sokszínűségét.
Mitől olyan különleges a jazz ritmusa? Hogyan tudnak a jazz zenészek szavak nélkül kommunikálni? Mit is talál ki az, aki improvizál?
Az előadást 10-100 éves kor között ajánljuk a jazz iránt érdeklődők számára.
Ezekre és még más izgalmas a kérdésekre kaphatunk válaszokat a hazai jazz legjobbjaitól.
=========================
A Magyar Jazz Napja menetrendje:
13:00 Mitől jazz a jazz? – előadás
14:30 Sárközi Dina Quintet
15:45 Oláh Szabolcs Quartet & Accord Quartet
17:00 Varga Bendegúz Quartet feat. Tzumo & Kovács Linda
18:15 Bacsó Kristóf Triad
19:30 Dresch Quartet
21:00 László Attila Fusion Circus
Helyszín: Magyar Zene Háza
Dátum: Augusztus 28
Idő: 13:00-21:00
Találd meg az összes tippet a legjobb BUDAPEST PROGRAMOK.
Mi lehet lélekemelőbb nyári kulturális élmény, mint a természet, a remek filmek és a barátok találkozása Budapest egy-egy varázslatos helyén, a csilla…
Ahogy a nyári jó idő beköszöntött sokunknak jól eshet szabadidejét vízközelben tölteni egy jéghideg itallal és egy finom falattal a kezünkben. Így elh…
Nézd meg a legjobb decemberi programokat és eseményeket Budapesten. Ismét elhoztuk a hónapban megrendezésre kerülő kiállítások, vásárok, tennivalók li…
Nézd meg a legjobb novemberi programokat és eseményeket Budapesten. Ismét elhoztuk a hónapban megrendezésre kerülő kiállítások, vásárok, tennivalók li…
Romantikus kirándulást tervez szerettével Budapesten? Vagy egy szép délutánt szeretne tölteni a városban? Esetleg meg akarja lepni barátnőjét/b…
Üdvözöljük Budapesten! Magyarország fővárosa rengeteg különleges élményt kínál látogatói számára. Gyönyörű környezetben, gazdag építészeti és történel…