November 20. és 26. között tizedik alkalommal rendezik meg a Bethlen Téri Színházban a kerület névadója, Erzsébet királyné – népszerű nevén Sissi – neve napja köré szervezett egyhetes táncfesztivált.
A program idén is a vidéki táncműhelyeket állítja középpontba; a meghívottak közt szerepel a GG Tánc Eger, a Miskolci Balett, a Székesfehérvár Balett Színház és a Győri Művészeti Szakgimnázium is. A tánchét a házigazda Közép-Európa Táncszínház bemutatójával indul, majd egy újabb előadásával zárul 26-án pénteken. A fesztiválon kiemelt figyelmet kapnak a fiatal tehetségek koreográfusként és előadóként egyaránt.
A SŐT7 színházi programja a Bihari János Táncegyüttes – a fesztivál kerületi díszvendége – 65 éves ünnepi műsorának vetítésével, illetve az Eifert János Mesterkurzus: Mester és tanítványai című, táncos témájú fotókiállításával egészül ki. A kísérőprogramok ingyenesen látogathatóak.
Helyszín: Bethlen Téri Színház, Bethlen Gábor tér 3.
Dátum: November 20-26
Belépő: 2500Ft
Találd meg az összes tippet a legjobb BUDAPEST PROGRAMOK.
Mi lehet lélekemelőbb nyári kulturális élmény, mint a természet, a remek filmek és a barátok találkozása Budapest egy-egy varázslatos helyén, a csilla…
Ahogy a nyári jó idő beköszöntött sokunknak jól eshet szabadidejét vízközelben tölteni egy jéghideg itallal és egy finom falattal a kezünkben. Így elh…
Nézd meg a legjobb decemberi programokat és eseményeket Budapesten. Ismét elhoztuk a hónapban megrendezésre kerülő kiállítások, vásárok, tennivalók li…
Nézd meg a legjobb novemberi programokat és eseményeket Budapesten. Ismét elhoztuk a hónapban megrendezésre kerülő kiállítások, vásárok, tennivalók li…
Romantikus kirándulást tervez szerettével Budapesten? Vagy egy szép délutánt szeretne tölteni a városban? Esetleg meg akarja lepni barátnőjét/b…
Üdvözöljük Budapesten! Magyarország fővárosa rengeteg különleges élményt kínál látogatói számára. Gyönyörű környezetben, gazdag építészeti és történel…