Kezdő Bachata kurzus

Kezdő Bachata kurzus

  • 24.03.2023 - 19.05.2023
  • Events, What to do in Budapest

Mi az a Sensual Bachata? A szenzuál stílus Spanyolországban született Korke Escalone-nak és Judith Corderonak köszönhetően. Korke a saját táncstílusát kezdte el kidolgozni, amihez az inspirációt Juan Luis Guerra lágyabb számai adták. Zárt tartású természetes hullámzó mozgásokból indult ki, míg kidolgozta, hogyan tudja partnere testének a vezetésével átadni a zenét.

Sok éve növekszik a Bachata közösség Budapesten és világszerte, szinte minden napra jut egy buli, ahol szabadon próbálhatod ki tánctudásod a többi táncossal vagy a pároddal, és emellett jófej emberekkel ismerkedhetsz meg, akik szintén szeretik a Bachata ritmusát.
——————————————–

MIT TANULUNK?
Az óráinkon a hangsúlyt nem csak a figurákra fektetjük, hanem arra, hogy hogyan lesz belőlünk igazán jó táncos, ezért a következőkkel is behatóbban foglalkozunk:
– vezetés és követés technikája
– lady és man style
– helyes tartás
– musicality

* Az alapok: megtanítjuk az alapvető technikákat és közösen építjük ki a stabil alaptudásodat. Megismerheted a mozgások lényegét és helyes kivitelezését, amire a későbbiekben biztosan építheted a kombinációidat.

*Social dance tippek: A figuráid ismerete nem az egyetlen fontos dolog, bevezetünk abba is, hogy mire számíthatsz a social dance-től, azaz a bulik világától, hogyan hozd ki a legtöbbet minden egyes táncból, ezen kívül számos hasznos tippel látunk el, hogy még több szórakozást találj a táncban!
——————————————–
Minden pénteken | 19:00-21:00
📍 Roxy Studio | Budapest, Tátra u. 4

🇬🇧 🇭🇺 Az óráinkat angolul tartjuk, de magyarul is magyarázunk, ha szükséges
——————————————–
Á R A I N K

1 óra: 1.800 Ft
4 óra: 7.200 Ft
8 óra: 14.000 Ft
16 óra: 27.200 Ft

*Egy alkalom 2 órás, de ha csak ki szeretnéd probálni, jöhetsz 1 órára is
——————————————–
K A P C S O L A T

🇬🇧 Nino:+36 20 567 09 60
🇭🇺 Barbie: +36 20 257 7794

Találd meg az összes tippet a legjobb BUDAPEST PROGRAMOK.


Map

Related posts

Budapest in June Article

June 2023 in Budapest

Find out what’s happening this June in Budapest. We once again brought you the list of events, programs and best things to do in the city. Have fun!
&…

  • tina
  • Events, What to do in Budapest
Májusi programok Budapesten Article

May 2023 in Budapest

Find out what’s happening this May in Budapest. We once again brought you the list of events, programs and best things to do in the city. Have f…

  • tina
  • Events, What to do in Budapest
Legjobb Fürdők Budapesten Article

Best Pools And Beaches

As the hot summer weather has arrived, many of us would surely like to spend our free time near the water with an ice-cold drink in hand and a good bi…

  • tina
  • Events, What to do in Budapest
Kertmozik Budapest Article

Open air cinemas in Budapest

What could be a more exhilarating summer cultural experience than nature, great movies and meeting friends in one of Budapest’s magical location…

  • tina
  • Events, What to do in Budapest
March 2023 in Budapest Article

March 2023 in Budapest

Find out what’s happening this March in Budapest. We once again brought you the list of events, programs and best things to do in the city. Have…

  • tina
  • Events, What to do in Budapest
Valentine’s Day Budapest Article

Valentine’s Day Budapest

What to do on Valentine’s Day in Budapest? We’ve rounded up for you the best activities, events and dinners where you’re guaranteed …

  • tina
  • Events, What to do in Budapest