Valahol Európában

Valahol Európában

  • 12.04.2024
  • Budapest programok
  • 3900 - 5300 Ft

Ezen a hétvégén ismét látható lesz a Pesti Magyar Színház Színpadán az egyik legnépszerűbb musical, a Valahol Európában. Az előadás Dés László zeneszerző betétdalaival adja elő a Pesti Magyar Színház társulata. Felnőtteknek és gyereknek is remek hétvégi program, ez az előadás pedig mindig tud újat mondani vagy mutatni!

Azt mondják, a remekművek időtlenek, és az üzenetük téren-időn képes átsugározni. A Valahol Európában, ez a csodálatos magyar musical ma döbbenetesen aktuális. Akkor, amikor a szomszédunkban harcok dúlnak, akkor egy háborús történet hatása, ereje, mondanivalója megsokszorozódik a néző számára. Ki gondolta volna akár csak egy évvel ezelőtt, hogy az éppen zajló történelem ennyire a színház, a művészet alá fog simulni?

A musicalben árva gyerekek egy csapata kószál a háborús front kellős közepén. Egy békés hajlékra vágynak, ahová behúzódhatnak éjszakára. És természetesen egy jó falatra. Ha nem kapnak ételt, akkor elcsenik maguk. De ugyan ki tudna haragudni rájuk? Csak túl akarják élni a háborút. Ma, amikor milliók kényszerültek elhagyni otthonukat, ez is döbbenetesen ismerős üzenet.
Fiatal hőseink kóborlásuk során sok ellenséggel, de barátokkal, jóakarókkal is találkoznak – így például egy nemes lelkű művésszel, aki megtanítja őket a zene, az éneklés csodálatos hatalmára. És persze arra, hogy a legnagyobb ínség idején sem szabad elfelejtkezni az olyan örök értékekről, mint a barátság, a hűség és a bátorság. Vajon sok kaland árán sikerül-e a gyerekcsapatnak legyőzni az akadályokat? Sikerül-e embernek maradni az embertelenségben?

Ezekre a kérdésekre is választ kapunk az egyik az egyik legzseniálisabb magyar musicalből, amely Dés László zenéjével és fantasztikus gyerekszereplőkkel látható a Magyar Színház Színpadán!

Zeneszerző: Dés László  –  Dalszöveg: Nemes István
Szövegkönyv: Böhm György – Korcsmáros György – Horváth Péter

10 éves kortól ajánljuk!

Hossza: 2 óra 30 perc, egy szünettel

Helyszín: Pesti Magyar Színház
Dátum: április 12.
Kezdés: 19:00
Ár: 3900 – 5300 Ft

Találd meg az összes tippet a legjobb PROGRAMOK BUDAPESTEN.


Térkép

Kapcsolódó bejegyzések

What's happening in May in Budapest? Cikk

Mi történik májusban Budapesten?

Nézd meg a legjobb májusi programokat és eseményeket Budapesten. Fedezze fel velünk a legjobb eseményeket, fesztiválokat, koncerteket, gyerekprogramok…

  • tina
  • Budapest programok
hétvégi programok április 24–26. Cikk

Mi történik Budapesten a hétvégén?

Hova menjünk a hétvégén? Találd meg a legjobb Budapesti programokat és eseményeket a hétvégén. Koncertek, vásárok, kiállítások, gasztro események, csa…

  • tina
  • Budapest programok
Áprilisi programok Budapest Cikk

Mi történik áprilisban Budapesten?

Nézd meg a legjobb áprilisi programokat Budapesten. A legjobb rendezvények, programok, koncertek, fesztiválok, gyerekekkel kapcsolatos teendők Budapes…

  • tina
  • Budapest programok
Széchenyi Lánchíd, Budapest Cikk

Mi történik Budapesten márciusban?

Mi történik idén márciusban Budapesten? Ismerje meg a legjobb rendezvényeket, helyeket, programlehetőségeket Budapesten ebben a hónapban. Fesztiválok,…

  • tina
  • Budapest programok
Padel pobyt na Maldivách Cikk

Padel a Maldív-szigeteken

🏝️  PADEL ÜDÜLÉS A MALDÍV-SZIGETEKEN 🏝️
Padel a Maldív-szigeteken – több mint egy nyaralás
Ez az utazás minden haladó padelrajongónak szól, aki többre…

  • tina
  • Budapest programok
Turistika Gruzia Cikk

Túrázás Grúziában


Ahogy ígértük, havonta egyszer kiválasztjuk a legjobb élményeket és utakat, amelyeket velünk bejárhatsz. Ezúttal Grúziába hívunk.
Ha szereted a ter…

  • tina
  • Budapest programok
We use the necessary cookies to make our website work properly. By clicking 'Accept', you consent to the use of these cookies. You can change your cookie preferences at any time in your browser settings. View more
Cookies settings
Accept
Decline
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active
This Privacy and Cookie Policy explains our practices regarding the collection, use, and disclosure of information that we receive through our website and services. By using our website, you agree to the collection and use of information in accordance with this policy.
Save settings
Cookies settings